009_WP_20141001_09_51_57_ProA lakókocsik és családi házak keresztezése. Gyakorlatilag szállítható családi házról beszélünk, melyek úgynevezett modulokból állnak, mivel a modulok szigeteltek, és fűtés is beépítésre kerül, így télen – nyáron lakhatóak.

A modulos felépítés lehetővé teszi, hogy később könnyen bővíthetőek legyenek. Tehát ha kezdetben elegendő egy Nappali +1 hálószobás modulház, de később a gyermek születésével, vagy egyéb okból nagyobbra lenne szükség mondjuk, akkor egy újabb modul megvásárlásával könnyen bővíthetővé válik a ház, és ez fordítva is működik, ha kisebbre lenne szükség.

Ezek a házak elsősorban Amerikában  terjedtek el, ahol a rendszeres költözések miatt igényelték a lakosok. Gyakorta kaptak munka lehetőséget több ezer kilométerre az otthonuktól és így idővel rájöttek, hogy sokkal gazdaságosabb, ha a házukat felrakva egy szállítóautóra magukkal tudják vinni. Nem kellett foglalkozniuk új ház keresésével, majd annak átépítésével, felújításával, aminek nem kis anyagi vonzata lett volna.
Mára már az amerikai lakosság 15-18%-a él ezzel a lehetőséggel, ami azt jelenti, hogy 45-55 millió lakó, vagyis 4-5 Magyarországnyi ember.

Milyen elönyei vannak ezeknek a házaknak? Itt megtalálod >>>

Íme egy kis ízelítö, hogyan is néznek ki a modulházak >>>

 

További kérdéseid lennének? 

Kattints ide és vedd fel velünk a kapcsolatot >>>